Bútor honlap

Ágy, a hálószoba bútor



Az ágy számunkra a legfontosabb bútordarabbá vált. Életünknek a nagy részét az ágyban töltjük. Ágyban születünk, pihenünk, olvasunk, szeretünk, de kellemetlen élmények is köthetőek az ágyhoz, mint a betegség kiheverése, és többnyire ágyban is halunk meg. Ágyak az egyiptomi, görög illetve római korból is maradtak fent különböző a korszak stílusáról árulkodó leletek képében. A középkorban az ágy jelentőségét a díszítésével emelték ki a többi bútor közül. A népművészetben is találkozhattunk a magasra vetett díszként szolgáló ágyakkal, ami általában a vendéglátás színhelyén is megtalálható volt.

Napjainkban stresszesebb életet élünk, ezért az igények is megváltoztak. A kényelem vált az elsődleges szemponttá az ágyválasztáskor. Egyre inkább elterjedt a lapos fekvés kispárnával vagy a párna nélküli alvás. A hosszabbodó testméretek ahhoz vezettek, hogy mind hosszabb ágyakat készítsenek. A feszült, fárasztó munka után jól esik az ágyban kinyújtózni kényelmesen leheveredni, ahol semmi sem zavarja a nyugodt alvást.


Alvási szokásaink


A szervezet alapvető regenerálódásának feltétele az alvás. Napközben többször is a gondjaink elöl menekülve szívesen elbújnánk egy nyugodt, csendes helyre, esetleg az ágyba, ahol végre elengedhetjük magunkat, ellazulhatunk. A hálóhely otthonunk legszemélyesebb, legintimebb területe. Ez az a hely ahol egy kis magányt találhatunk, vagy pedig itt lehetünk a legközelebb egymáshoz, társunkhoz. Minden embernek különböző az alvási szokása, és ez meghatározza a hálóhelyünk alakítását, elrendezését. Az életmódunktól függ, hogy mikor fekszünk és mikor kelünk. A korai munkakezdés korai ébredéssel jár, ezáltal igényeljük a korai lefekvést is. Aki pedig későn vagy éjszaka dolgozik, annak általában hosszabb az alvásigénye.

Az életkorunk változásával az alvási idő, vagy pihenési idő is változik. Csecsemőkorban az ágy, és környezete jelenti a világot. A gyerekkorban, vagy a diákévekben is meghatározó az ágy szerepe, mert az alvás mellett arra ülnek, tanulnak, olvasnak, vagy zenét hallgatnak rajta a fiatalok. Felnőtt korban változó az ágy igénybe vétele, hiszen van, akinek kevesebb az alvásigénye, de van, akinek a kikapcsolódást jelenti az ágy és környezete.


Alapvetően két részre lehet osztani az emberek alvási szokásait: 1. - akik tulajdonképpen csak a regenerálódás miatt használják az ágyat és lefekvés után, hamar elalszanak és azonnal fel kelnek az ágyból, 2. - vagy azok, akik sokáig vannak a hálóhelyen: tévét néznek, olvasnak, gondolkoznak, az ágyban esznek, és előfordulhat, hogy pihenőnapon akár az egész délelőttöt az ágyban töltik.

Az utóbbiaknál fontos a hálóhely berendezése, hálószoba bútorok elrendezése, és az ágy környezete. Szemben az első típussal, akinek az otthonérzésben nem jelent sokat a hálószoba elrendezése. Ezért is fontos, hogy minden családtag bevonásával rendezzük be a hálószobánkat és mindkét fél igénye szerint, válasszuk ki a megfelelő ágytípust. A párkapcsolatot, házasságot is megronthatja, ha például a franciaágy kiválasztásánál, a társunkra kényszerítjük az évek során kialakult saját alvási szokásainkat! Néha segíthet a harmonikus együttélésben a megfelelő elrendezés és kiválasztás. A különböző alvási szokások és körülmények különféle fekvőhelyeket kívánnak.


Mire figyeljünk ágyválasztáskor?


Érdemes vásárlás előtt kipróbálni az ágyat! Lehetőleg hosszabb ideig feküdjünk rajta. Több pózt is ki kell próbálni. Oldalfekvésnél a gerincoszlopunk legyen egyenes, háton fekvésnél a felület kövesse a gerincoszlop természetes vonalát. A saját méreteinkkel tisztában kell lenni az ágy méretének optimális megválasztásához. Az ágy hossza legyen a testméretünknél körülbelül 20 cm-rel hosszabb. Az ágyméret a fekvőfelületből és az állványszerkezet méretéből adódik. Vannak úgynevezett átkárpitozott ágyak, ahol maga a fekvőfelület adja az ágyméretet, és vannak különféle állványszerkezetbe helyezett ágybetétek. Ezeknél az állvány méretével is számolni kell, amikor az ágy helyét kiválasztjuk. A kényelmes fekvés a fekvőfelület anyagától és szerkezetétől is függ.
A testsúlytól függ, hogy milyen keménységű matracot válasszunk. Könnyű testsúlynál puhább, nehezebb testsúlynál a keményebb matrac azonos érzetet ad. Az ülésre is használt ágyaknál, az ülésnél ne legyen érezhető az alapréteg (pl.: farugó vagy síklap). Ajánlott olyan matracot vásárolni, aminek lehetősége van alulról is szellőznie.


Milyen ágyak közül választhatunk?


Megkülönböztetünk egyszemélyes, kétszemélyes (franciaágy), emeletes-, és összecsukható, kihúzható kanapéágy, és egyéb speciális ágyakat (pl. vízágy). Az ülőgarnitúra részeként többnyire ágyazható kanapé, vagy kanapéágy található, ami kis lakásokban felhasználható vendégágyként. A nappali szoba fekhelyeként alakítható még például a kihúzható fotelágy.

Az egyszemélyes ágy lehet hagyományos; magasított fejrésszel és lábrésszel, vagy heverő. A legtöbb heverőnek hasznos tartozéka az ágyneműtartó. Ezek általában felemelhető vagy kihúzható fiókos ágyneműtartóval vannak szerelve.

A franciaágy speciális méretű ágy. Olykor csak a fejrésznél van magasítás, ami a párna megtámasztására szolgál. Speciális formája, amikor éjjeliszekrénnyel vagy lerakó lappal kombinált. Némely franciaágy praktikus tartozéka az ágy láda.

Ágykeret az egy könnyen cserélhető ágybetéttel készült ágyfajta. A matrac többnyire lehet habszivacs, rugós és gyógy-, vagy biomatrac. Az ágykeret előnye, hogy könnyen cserélhető a bútor huzat is. A keret különböző fa alapanyagból készülhetnek.


Az emeletes ágy elsősorban gyerekek számára készül. Attól függően változó a helyszükséglete, hogy egymás fölötti, eltolt vagy sarokra állított. Az összefüggő ágybetéttel rendelkezők a kényelmi szempontokat jobban kielégítik. A gyerekágy többféle változatban kapható: kihajtható, kihúzható és körbe támlás gyerekágy fajtákat is megkülönböztetünk. A szivacsos kivitelű gyerekágyak nagy részét ágyneműtartóval árulják.

A kihúzható ágy vagy fekvőhellyé alakítható ágyazható kanapé többnyire két személyes. Hosszában vagy keresztirányban használható, ennek megfelelően különbözik a kihúzásához szükséges hely. Külön párnákkal nagyobbítható csak szükségmegoldásként, az összefüggő ágybetéttel rendelkező, állandó fekhelyként is használható.

Az ágyszekrény esetleg más néven szekrényágy elsősorban alkalmi vendégágynak vendégfekhelyként, vagy akár folyamatos használatra is igénybe lehet venni. Kényelmes és helytakarékos, hiszen egy mozdulattal le és felcsukható a falra, vagy szekrényre. Hátlapja pedig akasztóként vagy egyéb funkciókra is használható! Az ágyszekrény egy közkedvelt variácója a kanapés ágyszekrény.


Az ágy elhelyezésének a lehetőségei


Az alvási szokásaink, és a fekvőhely melletti mozdulatokhoz szükséges hely is befolyásolja, hogy hová tegyük az ágyat. E képpen a hálószoba bútorok elrendezését  is meghatározzák. Az ágy elhelyezésénél meg kell határozni az ágyneműtartó használatához, és a közlekedés számára szükséges helyet. Az ágy a hálószoba meghatározó bútora.

A két párhuzamosan egymás mellé elhelyezett ágyaknál a két ágy között foglalja el a legkevesebb helyet az éjjeliszekrény. A kis hálószobánál a sarokba állított fekvőhelynél viszont csak egy helyre tudjuk rakni, és ennél az elrendezésnél az ágyneműtartó használata is nehezen megoldható. A legpraktikusabb megoldás a franciaágy, itt a kényelmünk érdekében mindkét oldalra a fej mellé helyezhetjük az éjjeliszekrényt. Térelválasztással egy szobán belül is megoldást lehet találni a fekvőhelyek viszonylag zavartalan, szeparált elhelyezésére.

A  fekvőhely elrendezésénél figyelembe kell venni, hogy az ablakkal szemben-, háttal, vagy esetleg az ajtó irányában alszunk-e legszívesebben. A fal mellett elhelyezett ágy a fejrésszel a fal felé legyen állítva, ha nincsen fejrész akkor pedig meg kell oldani a fal védelmét egy falvédő burkolattal. Ennek az anyagválasztásánál a fekvőhely anyagából ajánlott készíteni a falvédőt. A fekvőfelület fölé 30 centiméterrel kell elhelyezni.

A fekvőhely mérete ágytípustól függően változó. A fekvőfelület ideális magassága 45 cm, ebből a magasságból kényelmesen fel tudunk kelni. A nappaliban elhelyezett kanapék ágyazhatósága általában csak kényszer megoldások és a vendégek részére különböző alkalmakkor szokták használni. Ha ágyazható kanapét használunk akkor az összefüggő fekvőfelület segíti a kényelmes és egészséges fekvést.

Ha az ágyhoz nem tartozik ágyneműtartó akkor különálló ágyneműtartót kell használnunk. Ebben az esetben vagy a szekrény e célra kialakított részében tárolhatjuk az ágyneműt. Az önálló ágyneműtartók akkor praktikusak, ha fedlapjukat lerakásra is felhasználhatjuk, ennek viszont feltétele, hogy ne felül, hanem oldalukon lenyitható ajtajuk legyen. A jó átszellőzést minden ágyneműtartónál meg kell oldani.



A bemutatott termékek mellett konyhabútorok, asztal és szék, ülőgarnitúra, szekrény, bútorokkal kapcsolatos hasznos információkat, tippeket is találunk  még a  Bútorhonlap a bútor kereső oldalon.
     Főoldal      Látogatói tájékoztató     Partner tájékoztató     Kedvencek     Kapcsolatfelvétel